https://www.facebook.com/milangaborszabo
Bizonyára felmerülhet a kérdés, hogy miért is kezdem el magam reklámozni, hisz meglehetően távol áll tőlem az efféle tevékenység. Miután véget ért a téli szezon és rádöbbentem, hogy az olimpiai részvétel mindössze egy karnyújtásnyira van előttem, elhatároztam, hogy mostantól nem a kijutás a cél, hanem, hogy egy olyan eredményt érjek el, amilyet még magyar versenyző soha. Miután több, mint egy évtizede ezzel a sporttal ébredek és fekszem, végignézhettem, ahogyan egyre inkább az elmúlás felé halad nálunk, Magyarországon. Szeretném bebizonyítani, hogy egy kis nemzetből is képes valaki figyelemre méltó eredményt elérni a legrangosabb sporteseményen. Terveim szerint a nyári felkészülést Ausztriában szeretném elkezdeni, profi körülmények között, külföldi edzővel, hogy megtudjam mire is vagyok valójában képes, hiszen az elmúlt években a szüleim támogatásával, egyedül edzettem. Komolyabb marketing tudás hiányában, laikusként azt feltételezem, hogy ha korunk legnépszerűbb közösségi portálján keresztül minél több sportszerető emberhez eljutnak terveim, talán hamarabb juthatok szponzori támogatáshoz, akár anyagi, akár tárgyi formában. Ha egy kicsit is életed része a sport, vagy egyszerűen csak vágyat érzel egy újabb Facebook oldal kedvelésére, akkor kérlek segíts, hogy közelebb kerüljek életem talán legnagyobb céljához akár egy lájk-kal, akár ezen bejegyzés megosztásával.
Hajrá!
egyébként arc a srác, birom, sőt, ha lenne egy felesleges gomb százasom, vagy lyukas gumim biztos neki adnám, mert megérdemli! Szóval gyerünk srácok és lányok, mutassuk meg mi a tumblr erő, juttassuk ki a gyereket, legalább az esélyt kapja meg! Bár van barátnője (állitólag), de az óvszer mindenkinek minden esetben jól jön, esetleg egy gombszázassal lehet még támogatni, azokból meg sok kell a minőségi teljesitmény fokozóhoz. aki nem támogatja az meg buzi!
én meg kéccer rakom ki mer köcsög vagyok!